Panyola csendes, hatszáz fős falucska a Szamoszugban. A Tisza és a Szamos közé beékelődött, az Öreg-Túr által átszelt táj szépsége, a helyi szilárd és folyékony finomságok, az ott élők vendégszeretete mind-mind kárpótolják az utazót a fárasztó, több mint 300 kilométeres utazásért.
Mi is elindultunk hát július végén. Itt tartottuk ugyanis soron következő találkozónkat, melynek apropója az volt, hogy a település szeretne csatlakozni a zöldút hálózathoz. Az összejövetelt természetesen az V. Határmenti Világzenei Fesztivál napjaira időzítettük. Nem hiába, hisz a rendezvényen igazi fesztiváli hangulat, és számos kiváló zenekar mellett Lajkó Félix muzsikáját is élvezhettük. Küldetésünkhöz híven a civil utca, valamint a kézműves és helyi termékek vásárán is részt kívántunk venni. Ez végül a viszonylag késői érkezésünk utáni felhőszakadás kísérte vihar miatt sajnos elmaradt. A szervezők hamar úrrá lettek az égi áldás, és a hosszú áramszünet okozta gondokon: a hangosítás nélkül is jól élvezhető programokat vették előre, a fesztiválozók pedig a vendéglátó sátrakba húzódhattak be. Az esemény zárórendezvénye a fogathajtó verseny volt, melyet szintén szakadó esőben tartottak.
Persze a fesztiválon kívül is lehet programot találni Panyolán. Érkezéskor egy Érték-térkép című brosúrát vehettünk kezünkbe, melyen jól áttekinthetően tudtunk keresgélni a látni- és kóstolnivalók, valamint a falusi szálláshelyek között. Elsőként egy vendégházat látogattunk meg, ahol kemencében sült kenyeret és kapros-tejfölös kenyérlángost kóstolhattunk. Előkerült a házi sajt is, melyet kolléganőnk Etyekről hozott magával. Alkalmunk volt beszerezni jóféle, „nemtudomszilvából” készült házi lekvárt is. Ez a gyümölcs korábban nem volt egy híres fajta, apró szemű, és nem magvaváló, így a helyiek a piacokon nem tudták azt értékesíteni. Mit volt mit tenni, elkezdtek belőle lekvárt és pálinkát főzni. Erre viszont kiválóan alkalmasnak bizonyult, hisz a környezeti viszonyok miatt ez a fajta kiváló zamatú, és magas a cukorfoka. Nem is kell a lekvárfőzésnél cukrot adagolni hozzá!
Természetesen nem hagyhattuk ki a híres pálinkafőzde meglátogatását sem. Az üzemhez a rendezvényről lovaskocsi-járatok vitték a csoportokat, ahol a pálinkafőzés kulisszatitkaiba való betekintés után kóstolásra is lehetőség nyílt. A rendszerváltás után rossz napokat is megélt, nyolc évig nem működő főzdét három helyi fiatalember vette kézbe, egyikük ma a falu polgármestere. A létesítményt felújították, többször bővítették, és a szigorú technológiának, valamint a kiváló alapanyagoknak köszönhetően ma már országszerte lehet fogyasztani a nedűt jobb éttermekben is. Természetesen gondoltak az odalátogató vendégekre is: impozáns fogadótermet, és a Túrra néző teraszt alakítottak ki, hogy a kóstolgatás élményét fokozzák. Kenyérlángost itt is kínálnak, hogy jobban csússzon a nedű.
Nem vállalkozom most az összes helyi látványosság felsorolására, főleg nem a természeti értékek gazdag tárházának bemutatására, de azért Zsiga bácsi tehene, és a két gólyafészek mellett – a fecskék évében – meg kell említeni a környéken fészkelő fecskefajokat. Bár állományuk országszerte csökken, errefelé mégis tömegesen fordulnak elő a kis szárnyasok.
Az élmények mellett természetesen a munkára is szakítottunk időt. Vendéglátóink saját lakásukat hagyták el másfél napra, hogy zavartalanul dolgozhassunk. Nem tétlenkedtünk hát, elfogadtuk az Ökotárs Alapítvány és a Zöldutak Módszertani Egyesülete közötti együttműködési szerződés tervezetét, megkezdtük a zöldutak minősítési rendszerének kidolgozását, és néhány kisebb feladat mellett foglalkoztunk a Vasfüggöny Zöldúttal kapcsolatos pályázati lehetőségekkel is. Végül munkánk végeztével élményekkel gazdagodva vágtunk neki a hosszú hazaútnak. És ami szerencse: a körülmények ellenére sem kívül, sem belül nem áztunk el!